KINO: A HELY, ahova érdemes betérni

Budapest gyönyörű, mondhattok bármit. Egy kicsit rohan, egy kicsit koszos, nagyon is nyüzsög, ám egy idő után a pezsgés magával ragad. Mindenütt akad valami, ami szemet gyönyörködtet, megcsodálkoztat, vagy éppen meghökkent, esetleg felbosszant.

Egyik nap a Vígszínház mesés épületét csodáltam, miután kigyönyörködtem magam, továbbindultam. Figyelmemet egy egészen feltűnő, fénycsöves felirat vonta magára: KINO. Hogy mi ez? Tartozik hozzá: egy ajtó, amely felett egy mozigépet, vetítővásznat, félig mosolygó, félig szomorkás arcot, laptopot, újságot, kávéscsészét, poharat felsorakoztató grafika, és filmplakátokkal gazdagon megtűzdelt hirdetőtábla.

Az ajtó nyitva állt, hát bementem. Miután hozzászokott a szemem a benti sötéthez, körülnéztem. Hangulatos kávézó fogadott. Apró asztalkák, székekkel. A falakon filmplakátok. Egyik oldalon jókora tükrök trükköznek a térrel és a fénnyel. Szemben egy pult, mögötte egy ember áll, aki azonnal kérdezi: miben segíthet. Csodálkoztam.

A pulton gyökerező hosszú levelű szerencsebambusz él és lélegzik. A sarokban két ajtó, régi mozijegyeket ábrázoló mozaikkal. A hangszórókból kellemes zene árad, emberi hangerővel (!), fület simogat, varázshangulatba zsongít. Orrom megsúgja, a hely nemdohányzó. Odakint a körúton nagy a forgalom, ám a zaj kívül reked, nem jut el a tudatomig.

Leültem a tükörnek háttal, a fal mellé. Megfordulva művészeti produkciók szórólapjait hirdető különféle programfüzetek feküdtek. Felfedeztem a KINO-ét is, ebből mindjárt megragadtam egyet. Teát kérek, kapom is azonnal. A ragyogóan tiszta bögrén a tea szeretetéről merengő kínai vers angol fordítása olvasható.

Tetszik a hely. Miután jól kicsodálkoztam magam, hazaindultam.

Itthon rávetődtem a netre, hogy megtudjam, mire bukkantam. Kiderült, hogy a KINO az egykor volt Szinbád mozi helyén nyílt meg tavaly szeptemberben a Moziünnepkor.

Ez egy összművészeti intézmény, amely mozi, színház, kiállítótér és kávézó egyszerre. Ötletgazdái és alapítói Mundruczó Kornél (aki a Deltával tarolt 2008-ban a 39. Magyar Filmszemlén), Balassa Péter, aki a Cirko-Gejzír vezetője (Európa legkisebb mozija),  valamint Petrányi Viktória forgatókönyvíró, producer. A szervezési feladatokat Ságodi Ildikó (volt Krétakör Színház) látja el.

Célkitűzéseik között szerepel egy közösségi tér, egy kultúrközpont, vagyis egy HELY létrehozása, ahol a közönségnek új irányokat, új dolgokat tudnak megmutatni, képesek tágítani az emberek látókörét, gazdagítani az ízlésüket. Az ötletgazdák mottója: „Itt IS jó.” Vagyis nem csak ide lehet járni, de itt IS lehet sokféle szépet, jót, érdekeset, különlegeset találni.

A programok között szerepelnek filmvetítések, filmklub-szerű programok, retrospektívek (egy új film bemutatásakor bemutatják az adott rendező egyéb alkotásait, szélesebb rálátást biztosítva az alkotó életművére), zenés estek, beszélgetések, kiállítások, más művészeti ágak produkciói, és még sok más, felsorolni is nehéz.

A közeljövőben egy interaktív filmvetítés is lesz a programok között, OK-OKOZAT néven. Az intézmény weboldalát az akino.hu címen lehet elérni.

Ezt látva természetesen visszamentem, időben jegyet foglaltam telefonon. A vetítőbe lépve ismét elcsodálkoztam. A hatalmas vetítővászon alatt aprócska emelvény is díszeleg, amely alkalomadtán színpadul is szolgál, körben hangszórók, a kellemes színmintázatú falakon aranyfényt csorgató lámpák, a székek  tényleg olyan kényelmesek, amilyennek első ránézésre is tűntek. Azt is sikerült megtudnom, hogy a másik moziterem is majdnem ugyanez, kicsiben.

A filmet végignézve rájöttem, ez a vetítő bármely multiplexszel könnyedén felveszi a versenyt, mind képminőségben, mind hangzásban, enteriőrben pedig több utcahosszal vezet. (Bár ez ízlés dolga. Nekem tetszik.) A kinti hőség után a helység hűvös, ezért nem árt egy könnyű kardigán a filmnézéshez.

Mikor kimentem a vetítőből, odakint már sötétedett. A zene esténként néhány árnyalattal hangosabb, (ám egymás szavát természetesen lehet érteni) az egyedi világítás kellemes, bensőséges hangulatot teremt.

Hatalmas gratuláció, hálás köszönet illeti az ötletgazdákat és a szervezőket. Ide visszavágyom.

Fotó: Szelepcsényi Ferenc